Kéményépítés: ezt kell tudni, mielőtt belefog

Kéményépítés

Amikor hagyományos fűtési megoldásokban gondolkodunk: a fa-, vegyestüzelésű- vagy gázkazán közül választhatunk. Ami közös bennük, hogy gondoskodnunk kell az égés során keletkező füst elvezetéséről, amihez hivatalos nevén égéstermék elvezetőre, azaz kéményre vagy kéményrendszerre lesz szükségünk.

Mi a kémény lényege

A kémény a fűtés során keletkezett égéstermék elvezetésére szolgáló, függőleges akna vagy csatorna. Lehet magában álló, vagy épületek szerves része. A huzat növelésével az égést segíti és eltávolítja a keletkezett füstgázt. Működése a fizika törvényein (közlekedő edények törvénye) alapul: a kéményben levő könnyebb meleg levegőoszlop a kémény körüli nehezebb levegőoszloppal egyensúlyba jönni igyekszik, s eközben az égéshez szükséges huzatot idézi elő. A kémény huzatát szabványok szerint, pontosan ki kell számítani a tervezés során. A kéménynek megfelelő tisztító, bekötő, kondenzleürítő és kitorkolló elemeket is kell tartalmaznia.

Milyen kémények léteznek?

A kémények fajtája függ a tüzelőanyagtól, a kéménybe köthető készülékek számától, a tüzelőberendezés típusától és a kivitelezés módjától:

- Falazott kisméretű tömör téglából készült béleletlen kémény rendszerek ma már csak vegyes tüzelésű kazánok fatüzelésű cserépkályha és kandalló esetén működhetnek. A falazott kémények építésének a feltétele hogy az építtető birtokában legyen egy érvényes kéményseprő-szolgáltató által kiállított tervfelülvizsgálati jegyzőkönyv. Az arra jogosult szakembernek pedig az áramlási huzatszámítást kell elvégeznie.

- Előregyártott elemekből épített, rendszer jellegű, készre gyártott szerelt kémény külső könnyűbeton köpenyből, samott belső csőből és közte hőszigetelő rétegből áll.

- Szerelt kémény: egyszerűsége miatt nagyon közkedvelt. Kész épületekbe is beépíthető és üzembe helyezhető. Gyorsan telepíthető és bármilyen tüzelőberendezésekhez használható, Saválló acélból készül, ellenálló az időjárással szemben, a hővel szemben és a savhatásokkal szemben. Nem korrodálódik és nem rohad el. Tisztítása, karbantartása könnyű. Alkalmas fa, pellet, olaj, szén és gáztüzelésű kazánok és kályhák füstgáz elvezetésére. Szerelt kéményt akkor is érdemes vásárolni, amikor utólagos tüzelőberendezést helyezzünk el valahol, vagy amennyiben nem akarunk beton alapot készíteni a kémény alá. Előnye, hogy szükség szerint alakítható és áthelyezhető, mivel könnyű elemekből áll. A szerelt kémény bármilyen méretben legyártható és az ára is kedvezőbb, mint a normál beépítésű kéményeké. A szerelt kéményrendszer tanúsítvánnyal rendelkezik és megfelel az európai uniós és magyar szabványoknak.

Mit jelent a kémény bélelés?

A fűtési szezon elindulásakor számtalan esetről lehet hallani, amikor a szén-monoxid az emberek életét veszélyeztette, vagy éppenséggel meg is történt a tragédia. Ezek az esetek nagy részben a béleletlen kémények korrodálódásának a számlájára írhatók. A tüzelőanyagok tökéletlen égése során a szén-dioxid mellett szén-monoxid is keletkezik. Vízzel keveredve pedig savas folyadékot alkot, mely tönkreteszi a maltert, betont, téglát, réseket korrodál a kémény falába. Ezeken a réseken keresztül jut aztán a színtelen, szagtalan szén-monoxid a lakótérbe, mely halálosan mérgező. Belélegezve bénulást majd halált okoz. Mit tehetünk tehát? Magyarországon a gáztüzelésű berendezések esetén minden esetben a kémény bélelése kötelező!

A kéménybélelés készülhet alumíniumból, saválló koracélból, kerámiából, a turbós kéményekhez műanyagból, vagy a magyar találmányú FuranFlex műgyanta alapú korszerű kéménybélelési eljárással.

Új gázkazán telepítésénél ma már csak a kondenzációs készülékek jöhetnek szóba. A kéménybélelés ebben az esetben kétféle módon is megvalósulhat:

- A szétválasztott, azaz osztott rendszerű kémény bélelésénél az egyik csövön az égéshez szükséges levegő kerül az égéstérbe a külső környezetből, ami nem a lakótér, a másik csövön pedig távozik az égéstermék. A két cső egymástól különálló rendszert alkot.

- A másik a cső-a-csőben rendszer, vagyis a koncentrikus kéménybélelési technika. Ennek az egyik előnye az energiatakarékosság. Sajnos ez a megoldás csak korlátozottan megvalósítható.

A főbb szabályok a kémény építésekor

A kémények építését és szerelését tervezni és méretezni kell. Építést, bélelést, szerelést, javítást csak Építőipari Műszaki Engedéllyel rendelkező anyagokból az arra jogosult szakember végezhet (TEÁOR 45.25)

A falazott kémény anyaga nagy szilárdságú kisméretű tömör tégla lehet. Kötelező a falazott ÉS saválló acélcsővel bélelt, vagy a köpenyes kéményrendszerek alkalmazása. A saválló koracél (korrózióálló) bélésanyag minimum falvastagsága 0.8 mm.

A gyártó által kiállított Megfelelőségi Nyilatkozattal, Műbizonylattal, a Minőségi Tanusítvány egy példányával, valamint a kéményépítő szakember által kitöltött Kivitelezői Nyilatkozattal kell rendelkezni a sikeres kéményseprői vizsgálat érdekében. A pontos és fontos további jogszabályokról az építtetőt és kivitelezőt az illetékes kéményseprő szakhatóságok tájékoztatják teljes körűen.


  • Megosztás   


A szerzőről

Nagy Bianka
Cikkíráskor fontosnak tartom, hogy az olvasónak hasznos, érdekes tartalmat készítsek. Szeretek új témákkal megismerkedni és az ismereteimet megosztani. Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel. Köszönöm :)